Most visszamehetnék Ádám és Évához, de elég ha kiskoromhoz térünk vissza. Anyukám mindig azt mondja, már kicsiként is óriási színészi tehetséggel vetítettem a gondolataim. Ez 26 éves koromra annyira kiforrt, hogy úgy döntöttem digitális papírra vetem a gondolataim. 

Nagypapám mindig hercegnőnek hívott, valószínűleg meg volt az oka rá...  Aztán ahogy teltek, múltak az évek valahogy átalakultam királylánnyá. Igen, ha boltban vásárolunk sosem viszem a nehéz dolgokat, hiszen ez nem egy nő dolga, úgyan úgy, ahogy az sem, hogy villanyt szereljen vagy kanapét cipeljen... valami hasonló indíttatásból drága édesanyám rám ragasztotta eme nemes becenevet, amit azóta is méltóságteljesen hordok. Aztán egyszer csak megjött a királyfi is... igen nagyon vicces sztori, ugyanis a drága szerelmemet, Király névvel áldotta meg a Sors, ami lehet egy jel... vagy csak simán a Sors apró ujjacskái... 

Azóta várom a pillanatot fent a toronyban, hogy hivatalosan is Király-lány legyek. Ennek nagy a valószínűsége, de addig is azt találtam ki, bárhogy legy úgy lesz, így a csudijó Királylányt ötvöztem szeretett nevemmel, így lettem Király Dia. Ezt hívják a nagyok művésznévnek, vagy minek... 

Szóval... Király Dia vagyok, életművész. Kicsit fura, kicsit egyedi, kicsit nagyszájú. 3 méterrel a föld felett keresem önmagam. Szeretem anyukám, a párom, az öcsém, a családom összes tagját, az öreg vizslám. Imádok filozofálni, a dolgok értelmét keresni - ó ebben keresem a partnerem, akit hasonló agyamentséggel áldott meg Sors barátunk -, szeretem a jó könyveket, a nagyon jó könyveket, a jó zenét és csak úgy az utcán táncra kelni, amikor meghallom a fülesemben valamelyik retro 2000-es számot. 

Puszi&pacsi srácok! 

Olvassátok lázadó személyem gondolataim... vagy mit szoktak ilyenkor írni...