Igen, újra itt. Nyugi még élek... még... 

Bújtam az oldalt és láttam, hogy ezer éve még felé sem néztem... Mondjuk ezt alkotói válságnak?! Nem tudom... de az biztos, hogy valami zavar van az űrben... Mi lehet az oka? Nem tudom... 

Kérdések jönnek csak sorban és a válaszom csak annyi: nem tudom... Normális ez? Elképzelhető... 

Gugliztam az internetet, arra a döntésre jutottam, - mint professzor - hogy depressziós vagyok, vagy hívjuk befordultságnak... Beza! arra viszont hajlamom van, a genetikámba van kódolva, így születtem és borzalmas... Ezzel mit lehet tenni? jó kérdés... Most arra a döntésre jutottam, hogy egy "cicológussal" kéne beszélgetni, hátha jót tesz a lelkemnek. Kivülálló, nem ismer, nem tudja ki vagyok, honnan jöttem.

Persze erről majd csak akkor tudok nyilatkozni, ha már ott tartunk... 

És hogy mitől lehet ez? Egy szó: KÁOSZ.

Káosz mindenhol, minden nap más ötlet, minden nap más érdekel, minden nap más hangulattal kelek fel. Nem elég ezekkel megbírkózni, de még azzal is meg kell küzdeni, hogy a maradék életerőt ne veszítsem el. Hogyan csinálom? Jó kérdés. Csak úgy vagyok. Én... akinek világmegváltó tervei voltak, akinek ha azt mondtad, hogy "milyen a hajad?" röhögve csak annyit válaszolt, ez vagyok én. Egy határozott, szarik a világba, minden megy a maga útján csaj, aki mindig támasz volt és röhögött a negatív behatásokon, ez a lány most elveszett... valahol az űrben... Mi legyen velem? Mi legyek én? Mi az ami boldoggá tesz (a szerelmemen, családomon, barátaimon kívül...)?

Nehéz a válasz. Igazából nem tudom, hogy van-e rá jó válasz? Tudod az jutott eszembe, majd az írás lefoglal, de ebben sem lelem a boldogságot. Aztán gondoltam, majd festegetek, de amikor ott vagyok, nem jön semmi. Katyvasz az egész, minden. 

A legrosszabb ebben a létben, hogy saját magad körül teszed tönkre a dolgokat, ha nem kapcsolsz időben. Állítólag a gyógyulás első lépése, hogy észrevedd, gond van. Akkor nálam ez már pipa. Persze, majdnem a kapcsolatom tettem tönkre, felesleges aggódás, önbizalomhiány, pánikrohamok és barátai miatt. 

Nem kívánom senkinek. Vettem egy jó kis könyvet, az a címe: Önbizalom. Ötletek, hogyan növeld az önbizalmad. Meglátjuk mennyire sikerül.

És hiába olvasgatom az okos életerősítő gondolatokat, hidd el, ez már az az szint, amin ez sem segít. Tudom, most majd sok kommentet kapok, amiért nem lehet elég hálás, hiszen itt vagytok mellettem, itt vagytok velem. 

De vajon ez elég? Csak annyit kérek, maradjatok mellettem! Legyetek ott, amikor már végleg feladnám... 

Köszönöm (szivecske emoji)