Ismerősök, barátok tudják mennyit rugózom ezen a témán. Ez valószínűleg a mérhetetlenül nagy tudásvágyam és filizófikus énem miatt van, de vannak dolgok amiken akár évekig is tudok rágódni, gondolkodni... kár, hogy nem lehet belőle megélni :D biztos már csilliárdos lennék... 

Egy kis történelem, hogy mindenki értse az én aggályaimat.

Emancipáció - jelentése: felszabadítás. Maga a szó végigsöpört a történelmen, több területen alkalmazták, mint például: Angliában a katolikusok, majd a zsidók, a nők, később a munkások egyenjogúságát jelölte. (forrás: Wiki barátnőm a.k.a. wikipedia)

Itt mi részletesebben a nők egyenjogúsága miatt indított mozgalmakat fogjuk kivesézni (én speciel az értelmét keresem még mindig...)

Bárhogy is nézem, valami bekattant nálunk nőneműeknél és ez volt, ami miatt a mai világban néhányan sajnos alig tudunk megállni a saját önerőnkből. Vétózza meg valaki, ha nem így van! 

Szóval visszatérve ezekhez a lázadó lelkekhez, a mai világban én inkább mérges vagyok rájuk, mint boldog, hogy szavazhatok (ahol sosem voltam, és ha nem szorítanak kést a torkomhoz, sosem megyek el), és járhatok egyetemre, egy étterembe vag kocsmába járhatok férfiakkal és a többi. Pacsi nekik...

Persze azt minden további nélkül támogatom, hogy mi nők iskolázottak legyünk, és emberszámba vegyenek, mint ember, ne csak a "szüljek 4-5-6 gyereket és neveljem, mert ez a dolgom" legyek. Eléggé kettős érzéseim vannak az emancikkal szemben. Viszont valaki segítsen, ha az elmúlt közel 1500 évben megfelelt nekünk ez a leosztás, akkor miért kellett lázadnunk? 

Én azt mondanám rá, mert abban az időben meg kellett tenni, hogy szabadnak érezzék magukat. Persze régen a gazdagok kiváltsága volt a tanultság, a könyvolvasás, stb. De ha jobban belegondolunk és mélyebbre ásunk, ez sokat nem változott, hiszen a nehezebb helyzetben élők között is a mai napig van, aki nem tud olvasni és a könyvet csak gyújtósnak használja. Sajnos ilyen országban, ilyen világban élünk mi. 

De hölgyeim, kérem valaki mondja azt, hogy ő neki úgy tökéletes az élete, ahogy van. A munkájában kiemelkedő, a fizetése a csillagos eget veri, és még fiatal is és a közeljövőben van lehetősége gyereket szülni. 

Nos... sorra veszem itt a dolgokat a saját életemre levetítve: 

1. munkájában kiemelkedő: pipa, de a jó pap holtig tanul, így azt mondanám, van hova fejlődnöm még.

2. a fizetése a csillagos eget veri: úgy fogalmaznék, el tudom magam tartani szűkösen. (itt szeretném megjegyezni, hogy van egy saját 25 nm-es lakásom, amit örököltem, így könnyen beszélek, mivel nem kell albérletet fizetnem, hogy 26 évesen ne anyámék nyakán kelljen lógnom)

3. fiatal és a közeljövőben van lehetősége gyereket szülni: pipa és pipa - szülni bármikor tudtam volna eddig is, csak az 1 szobás lakásba, ahol hárman élünk életem párjával és Marcsa vén rókámmal együtt, a szekrény tetejére már nem szeretnék egy kisdedet. Szóval, vissza az origohoz és várhatunk még 3-4 évet, amíg találunk egy lakást (ha szerencsénk van sorházat) Burzsujfalván és nem 50-60-70 vagy akár 80 millióba kerül... (igen-igen, jól olvastad :) )

De kanyarodjunk vissza a lényegre... ez a kettős érzés bennem mindig is fennmarad a nők egyenjogúságával szemben. Tök jó, értem én, hogy abban az időben erre szükség volt, élt bennük a tudásvágy, többek akartak lenni, egyszerű háziasszonynál, aki otthon ül és várja a férje urát haza, majd este színházba mennek, vacsorára a barátokhoz, egy könnyed sétára a gyermekeivel. (ejj de rossz volt nekik...)

AZONBAN! Drága anyukák kérlek mondjátok, hogy a 8 óra munka után örömmel mentek el a gyerekeitekkel sétálni órákra, és amikor hazaértek még vidáman mostok, főzitek a vacsorát és a holnapi ebédet, amit munkába visztek és még takarítani is van időtök... és időben álomba hajtjátok a fejetek...

Valahogy a tapasztalat nem ezt mutatja... 2019. csodás évnek indul, azonban láttál már boldog anyukát, aki nincs leharcolva a mindennapi terheltségtől? Én még nem... 

Van 2 csodaszép gyermeked, van egy lakásotok (szerencsés esetben házatok), van egy férjed, aki szintén dolgozik. De, mint tudjuk a férfiak mindig sokkal sokkal sokkal sokkal jobban elfáradnak a munkába, mint mi nők, így sajnos rájuk otthon már ne számítsunk, mivel ki kell pihennie a napi stresszt. Félre ne értsetek, tisztelem azokat a férfiakat, akik dolgoznak, hogy eltartsák a családot, így sajnos már nem marad energiájuk még 8 kört futni a gyerekkel kint a kertben vagy lent a parkban. Valljuk be a mai világban ez a standard. 

És ha végig nézek akkor két megtört, fáradt embert látok, akik ugyan szeretik egymást de már arra sincsen életerejük, hogy ezt kimutassák egymásnak. A gyerekeket meg sem említettem még... 

Hiszitek vagy sem, egy vizsla kutya felér egy gyerekkel szóval el tudom képzelni milyen, amikor melóból hazaesve még a háztartást kell rendbeszedni és közben a fejed mellett zúg, búg, ugat egy kis hang (ami elég előteljes), hogy mikor megyünk már sétálni és játszani és mikor szeretgetem meg? 

Igen, sajnos ezt a világot éljük. De hát mi akartuk, mi nők! Mi nagyszerű lelkek.

Ennek sok hátrányát tudom, például, amikor a barátnőim megjegyzik, hogy egy normális pasit sem találnak, mert félnek a határozott nőktől. Hát kellett nekünk ez a határozottság... nesze, most szenvedhetünk, mert férfiak ránk sem mernek nézni. 

És ugye amikor eljön a gyermek áldás, minden nő álma, hogy otthon maradhasson, hogy családanya lehessen, lássa felnőni gyermekét, akire időt és energiát tud fordítani... persze mind ezt 2 évig, mert utána már mennie kell dolgozni, hogy normálisan tudjanak élni ne kelljen szűkölködiük, ha apa éppen nem nettó 500-at keres havonta (ezresekben..). No és mi van azzal, amikor felvetjük életünk értelmének, hogy home office, mert szeretném ha eltartanál és otthon ülő nő akarok lenni, és hobbiból azt csinálni amihez kedvem van. Hát a pasik a falra másznak és mit mondanak?! Ti akartatok önálló nők lenni, hát akkor mutassátok meg! 

És itt összetört bennem valami... mi nők, most akkor mit is szeretnénk? Kik vagyunk mi? Kik akarunk lenni? Mit akarunk? Szükség volt az emancipuncik néhol vérre menő változásaira? Én úgy mondanám, volt ami jót tett nekünk nőknek és volt ami szükségtelen... Ezt viszont mindenki érzi magában. Ha kíváncsiak vagytok rá én mit csináltam volna másképp, nyugodtan írjatok, üljünk össze egy teára és csacsogjunk róla! 

De ettől függetlenül mi erős nők vagyunk, és ahogy a nagyok emberek mondják: MINDENT TÚLÉLÜNK! 

Szóval csóközön és imádat! :) 

(tudnám még fokozni, de ez már így is nagyon sok... :D )